Rövid, dobozbontós poszt - 1848-49-es honvédtüzérek

Régen vágytam a birtoklását valaminek ennyire, mint ezekét a 15mm-esekét. A wargame.hu fórumán keresztül lehetett figyelemmel kísérni a 1848-49-es szettek születését, egészen az első doboz megjelenéséig. Ezt a dobozt tartom most a kezemben és bár már több óra is eltelt mióta tulajdonosa vagyok az egyik első készletnek, mégsem csillapodott bennem a derű. :) Ritka ingóság az ilyen, én mondom. :D

fotó 1.JPG

Magáról 1848-49-ről nem tervezek most túl sokat szólni. Hadijátékos szempontból rendkívül izgalmas, sokszereplős, a lehetséges harci helyzetek, ostromok és évszakok tárházát felvonultató korszakról van szó. Aki nem hiszi, járjon utána!

Az egyszerű megjelenésű doboz tartalmát sem szeretném bemutatni, mert már korábban megtette helyettem más!

Én csak annyit tennék hozzá, mint felhasználó, hogy abszolúte azt kaptam, amit vártam a korábbi képek alapján. A méretarányhoz képest a figurák meglepően részletgazdagok és arányosak. A műanyag talpak is rendben vannak és még a figurák üres helyét kitöltő textúrázott kis darabokat is kaptam hozzájuk, ami szinte már túlzás. :) Bár lehet, hogy más 15mm-es gyártóknál ez régóta bevált szokás, erről fogalmam nincs. Teljesen elégedett vagyok a tartalommal és az árral is(4300Ft-ért jutottam hozzá), pláne ha figyelmebe vesszük, hogy milyen szűk réteg érdeklődésére számíthatnak ezek a dobozok.

fotó 2.JPG

A későbbiekben kiadni tervezett, festett szettekről pedig a wargame.hu fórumon találtok gyönyörű képgalériát.  Ne felejtsétek el, hogy a topic-nak már 3 oldala van tele képekkel a számtalan általánosnak mondható, de még a speciális olasz, vagy lengyel légiók figuráival is! 

Sok sikert, érdeklődőt és komoly szándékú vásárlót kívánok a szériának! :) Vásárolni pedig itt lehet!

A következő posztomban a D21-es Napóleon napról tervezek, szintén röviden, de tartalmasan beszámolni. :)