Változatok Blood Bowl-ra - 2. rész

Az előző cikket követő hétvégén tesztelés alá is került a BB 7's. Ezt a változatot a legkönnyebb felépíteni a meglévő, alapdobozos eszközökből, ezért is választottuk. Éppen emiatt nem gondoltam, hogy különösebben emlékezetes meccs lesz. Pedig, de! Már a majdnem felére csökkentett költségvetésből kijönni is egészen új élmény, nem is beszélve a jóval kisebb pályán alkalmazandó taktikákról. A BB 7's -ben olyan csapatok válhatnak életképessé, amiket nagypályás fociban esetleg elkerültünk. Így el is gondolkodtam egy ember csapat(esetleg egy breton brigád) felállításának lehetőségén egy jövőbeli bajnokságra. De ha ennyi újdonsággal tud szolgálni egy csupán méreteiben csökkentett pálya, mi van olyankor mikor végleg szakítunk az alapsémákkal és elhagyjuk a gyeptéglát, utcát, kőhidat és az egész bagázzsal leköltözünk, például a föld alá?   

dungeonbowl.jpg

forrás: http://cedbzh.fr/Atemporels/galleries/blood-bowl/dungeon-bowl-par-nico/

Dungeonbowl

 

Köztudott, hogy minden valamirevaló fantázia szülte kontinensen egymást érik az elhagyatott, vagy többségében válogatott rosszarcúak serege által lakott földalatti intézmények. Általában világuralmi terveiket szövögető, élőhalott mágusok tulajdonában állnak, akik elrabolt szüzek és jó eséllyel egy vagon kincs tárolására használják, amíg meg nem érkezik a takarító brigád. A Mágia Kollégiumai számtalan hasonló szomorú sorsra jutott ingatlant tartanak fent kísérleti célokra, illetve a kollégiumok közti sportvetélkedők helyszíneiként. Ezek az események nagy érdeklődésre tartanak számot az intézményeken kívül élők köreiben is és minden sportok közül a legnépszerűbb, természetesen a football.  

Dungeonbowl_0006_teleports_edit.jpg

 forrás: http://jotainpient.blogspot.hu/2012/08/dungeonbowl-first-test.html

Fajok

A Dungeonbowl eredeti szabályai szerint, a különböző kollégiumok az alapkönyv csapataitól teljesen eltérő játékos bázissal bírtak. A kollégium kutási területétől függően változtak a rosterek. Például a Grey College soraiban ember, ork és káosz játékosok vonultak fel, míg a Rainbow College félszerzet, ember és erdei elf játékosokat állított ki. Szám szerint tíz ilyen kollégium létezik és ez rengeteg féle variációs lehetőséget rejt magában(orkok/élőholtak, skavenek/sötét elfek, stb.) . Azonban manapság, a ligákban az aktuális alapszabálykönyv csapatait használják. Nyilván így költséghatékonyabb.

Terep

A játék eredeti doboza, variálható szoba és folyosó rendszert tartalmazott papírból. Ezeket különböző markerek segítségével benépesíthetjük csapdákkal, kóbór rémekkel, teleportokkal, ládákkal(utóbbi kettőnek fontos szerepe van), stb.-vel. Nem ritkák a hidak, lávafolyamok, esetleg a több szintes rendszerek, mondhatni egyáltalán nincs megkötve a kezünk, ha képesek vagyunk kiegyensúlyozott háziszabályok megalkotására. Nagyon sokan építenek teljesen kidolgozott, "3D" kazamata rendszert a játékhoz és ezek piszok látványosak tudnak lenni.

Szabályok 

Eltérés akad bőven. Minden csapat a saját Endzone-jából indul, általában hat emberrel, vagyis kb. a csapata felével kezd. A többi játékost egyesével kell játékba hoznunk, meglehetősen szokatlan módon. Minden körben a "stadionba" teleportálhatjuk egy emberünket, aki egy véletlenszerűen meghatározott teleportáló eszközre érkezik. Könnyen előfordulhat, hogy az ellenfél sorai mögött. A hat darab teleport pad közötti közlekedés veszélyeket rejt magában. Aki egy körben többször használja őket, az számolhat vele, hogy a játékosok szervezete felmondja a szolgálatot és körökre kiesik a mérkőzésből. Ezen kívül minden térváltásnál meg van az esélye, hogy játékosunkat egyszerűen elnyeli a hiperűr(warp). Őket csak a meccs után kapjuk vissza. 

1.jpg

forrás: https://www.beqbe.com/p/19510-dr-metalurgico?show=19574-partida-dungeon-bowl-en-reus

Labdából egy van a pályán, mégpedig egy ládába rejtve. Hat darab láda van és a labdátlan ötben robbanószerkezetet helyeztek el. Aki ilyet nyit ki, azonnali páncéldobásra kényszerül. A kazamata alacsony mennyezete miatt nincs lehetőségünk hosszú passzokra, viszont a falakat használva lehet mandínerből adogatni.

Minden meccs az első TD-ig tart!

Ezen kívül ahány liga, annyiféle szabályváltozat és speciális terep létezik. A fantáziánk óriási szabadságot élvez ebben a variánsban.

Online játék

Bizony, a Dungeonbowl-nak is létezik videojáték verziója. Sajnos, mikor 2012-ben megjelent, egy óriási vezetőségi baklövés miatt félkész fázisban dobták piacra a játékot. Aztán megjelentettek hozzá egy halom DLC-t szintén pénzért, de a fenének sem kellett. Most nyáron aztán fogták a DLC-ket és belegyúrták egy végleges verzióba(Dungeon Bowl Knockout Edition), racionalizálták a játék árát és most újra próbálják éleszteni a címet. Egyelőre nem túl sikeresen. Ennek ellenére én ki merem jelenteni, hogy a játék most már használható. AI ellen és online is lehet nyomni. A legérdekesebb funkciója a dungeon editor, amiben teljesen random pályákat építhetünk és oszthatunk meg másokkal. A terepelemek választéka pedig szerintem bőven kielégítő. 

Linkek

 

Jervis Johnson aktualizált szabályai(igazából LRB5-höz, de a mostani LRB6-hoz is tökéletesek): http://www.fabbl.net/Datafiles/DungeonbowlLRB5.pdf

Az eredeti, nyomtatható terepelemek ennek a francia fordításnak a végén találhatók! - http://cedbzh.fr/Atemporels/wp-content/uploads/Bloodbowl/DungeonBowl_FR.pdf

Ilyenből rengeteget találni a neten, csak keresni kell.

Érdekességképpen egy régi kiegészítő, kóborló szörnyekkel: http://the-lost-and-the-damned.664610.n2.nabble.com/file/n7084515/Dungeon_Bowl_Wandering_Monsters.PDF

Sajnos az eredeti Colleges of Magic rostereket nem találom, ahogy a 2. kiadású szabálykönyvet sem. Azonban ha valaki kíváncsi rájuk, esetleg a Cynide-os videojáték verzióból vissza lehet fejteni őket, ugyanis ott ezekből vásárolunk be. Remélhetőleg hamarosan akad olyan rajongó, aki hajlandó lesz pdf-be szedni őket. :) 

 

Beach Bowl

 

Ez a változat személyes kedvencem! A sztori nagyon egyszerű. Az edzőtáborokat megelőző pihenőidejüket töltő játékosaink, a tengerparton próbálnak lazítani és hirtelen focizhatnékjuk támad. Öreg Világ népszerű nyaralóövezeteiben nem szokatlanok ezek a szezonon kívüli, sztárparádét ígérő meccsek, vagy kisebb strandfoci bajnokságok. Amint egy híres játékos a hóna alá kapja a hólyagot, máris egy nagyobb tömegnyi bámészkodó és autogram vadász gyűlik a csapat köré. Indulhat a baráti találkozó. 

thumb-Beach-Blood-Bowl-002.jpg  forrás: http://bloodbowlstadium.over-blog.com/download-1546851-Beach-Blood-Bowl-002_jpg.html

Szabályok

Ennek a szintén több változatban terjedő szabálykönyvnek az eredetisége a remek humorában rejlik. Kivételesen tényleg baráti meccsekről beszélünk, úgyhogy itt is van pár markáns eltérés az alapoktól. Például a játékosok nem viselnek páncélt, így könnyebb a védelmüket átütni, ugyanakkor a homok tompítja az ütéseket. Nincs maradandó sérülés, halál meg pláne szóba sem jöhet, úgyhogy csak Stun és KO van. Még a földön fekvőt sem lehet megrugdosni, mert a játékosok valóban lazítani szeretnének. Természetesen meg lehet próbálni a fekvő játékos fejét a homokba nyomni, sőt a szemébe szórni is ér. Kizárólag a mihez tartás végett. GFI dobás nincsen, a homokban futkározni önmagában is eléggé megterhelő! Egyébként a pályán 7 játékosunk van.

A kirúgás tábla nagyon jól passzol a hangulathoz. Előfordulhat, hogy medúza csípés miatt kiesik egy játékosunk, egy pofátlan sirály magával viheti egy darabon a kirúgott labdát, az autogram vadászok játszhatatlanná teszik a pálya szélét(Tentacles/Csápok ST: 3 lép érvénybe a teljes pálya szélen), esetleg éppen a mai napon csap le a partszakaszra Az Évszázad Hulláma(Da Wave Of The Century!) és sodorja le a pályáról a fél csapatot. Időnként pedig kedvet kap a játékhoz Roberto, a Parti Bar tulajdonosa, egy inkognitóban élő korábbi focilegenda( Baromba puffadt, mutáns ogre.), hogy támogatást nyújtson az éppen gyengébben álló csapatnak. A labda se kirúgás után, se egyéb akció esetén nem pattan a homokon.

Beach-Blood-Bowl-006.jpg

A támogatások is érdemelnek pár szót. Érdekes módon a parti árusoktól rengeteg olyan kiegészítő beszerezhető, ami egy strandfoci játékosnak aranyat ér. Vásárolhatunk például Napszemüveget, aminek a segítségével egyik játékosunkból passz fenomén lesz. Brazil karkötőt is vehetünk, amitől emberünk a Pro és Leader skill-ekre tesz szert(Erre nem tudok épkézláb magyarázatot. :D ). Aztán van itt a Strandcsuka, aminek a segítségével immár tehetünk GFI lépéseket, de a homok miatt csak 3+-on. Bekenhetjük egy játékosunkat Naptejjel, amitől sikamlóssá válik a teste(+1 a dodge dobásokhoz). A kedvencem pedig a Tanga! Amelyik játékosra ráadjuk, azonnal megkapja a Disturbing Presence/Zavaró Jelenlét képességet, bár a szabálykönyv felhívja rá a figyelmünket, hogy jelen esetben a "zavaró" nem ugyanazt jelenti egy amazon játékos és egy troll esetében! :D Persze a szabályok szerint igen. :D     

Gyógyító nincs, helyette van Pam! Pam az Életmentő! ;) Ő ingyen vállalja a hírességek ápolgatását a kispad mellett. A segítségével kicsit könnyebben térnek vissza a KO-val kikerülő játékosaink.

Van még pár jópofa a szabály a füzetben, de semmi értelme nincs, hogy mindet ideírjam, inkább pörgessétek át ti is!

Terep

A Beach Bowl pálya. a 7-es focinak megfelelő méretekkel bír, csak itt nem harmadokból áll, hanem a szokásos felekből. Ami nekem a legjobban tetszik benne, hogy ha akarunk csinálni egy látványos "3D-s", otthoni pályát, akkor csak annyi dogunk van, hogy egy fatálcát megtöltünk finom homokkal. Köré rakosgatunk pár koktél ernyőt, meg egyéb apróságot, ami a partra emlékeztet(lángosos bódé, táblára MAIS KUKORICA felirat, strandlabda, eldobált jégkrémes pálcák) és máris úgy érezhetjük magunkat, mint egy vérbeli dioráma készítő, saját Beach Bowl stadionnal! :)

californiabowlfullpitch-mini.jpg

Linkek

Az első szabályok: http://beachbowl.lutececup.org/dl/LRB5EnglishBeach.pdf

A feljebb látható pálya, nyomtatható méretben: http://liguedecondate.unblog.fr/goodies/

Természetesen ehhez is találni még jó pár kiegészítő szabályt itt ott a neten, úgyhogy érdemes tovább böngészni.

 

Folytatás...

 

A cikksorozat természetesen folytatódni fog, mégpedig a Stunty Leeg-el, Death Bowl-al, stb-vel...

Addig is mindenkinek azt javaslom, hogy játék helyett menjünk inkább a strandra és csak alapos önvizsgálat után húzzunk tangát, uraim! :D