Napóleon nap a D21 bázisban - Beszámoló

Egy teljes hét is eltelt a rendezvény óta és több beszámoló is megjelent már, de én sem szeretnék szó nélkül elmenni mellette. Már csak azért is gondoltam, hogy van még értelme írni, mert a korábbi beszámolók a szervezőktől származnak, én pedig a nézelődő, rövid időre kikapcsolódást kereső hobbista szemszögét képviselem. Ezen kívül Paller barátom remek fotóit is szerettem volna közkinccsé tenni. A téma nagy kedvencem, ezért úgy gondoltam megéri Pestre szerveznem egy vasárnapot(kb. 400km autóút) öcsémmel és két érdeklődő cimborámmal karöltve.

DSC_0042.jpg

 

10 körül érkeztünk, de kicsit korainak bizonyult. Még készülődés közben ütöttünk rajta a főszervezőkön, ezért inkább elmentünk kávézni, parkolót keresni az érkező cimbinek, illetve megbeszélni, hogyan töltjük a napot. Magára a rendezvényre kb. 2 órát szántunk és ennyit valóban sikerült tartalmasan eltölteni. Én személy szerint akár többet is el tudtam volna beszélgetéssel, játékkal, de tekintettel kellett lennem a többiekre, akik inkább csak nézelődni jöttek velem.

Marczell Kolos előadása a fémfigura öntésről körülbelül akkor kezdődhetett mikor visszatértünk a Magyarok Házába. Sajnos abból a teremből kiszorultunk, ezért erről az előadásról nehéz érdemben szólnom. Minden esetre amennyit elcsíptem a látottakból-halottakból az bizonyította számomra, hogy jó helyen volt a programban. Az általa öntött figurákat végig mustráltam és nagyon tetszettek..

DSC_0049.jpg

Marczell Kolos pompás, saját öntésű figurái

Ezután jött Kéri György előadása az általa írt könyvekről, amiben főszerepet kapott A Dudás Legendája, ami korban és témában leginkább a programba illeszthető mű. Kéri úr első látásra is érdekes figurának tűnt, ha szabad ilyet mondanom. Hagyományos, skót díszegyenruhájában, illetve a rendezvényt megnyitó dudaszólójával komoly feltűnést keltett. Számomra sikerült bebizonyítania az előadásával és határozott stílusával, hogy érdemes könyvet vásárolnom tőle. Ettől függetlenül megjegyezném, hogy bár még életemben nem voltam könyvbemutatón furcsálltam, hogy terítékre került a mű cselekményének nagy része. A keletkezés körülményeiről szívesen halottam volna többet, pláne arról, hogy milyen úton válik valaki Magyarország első skótdudásává. Remélhetőleg egy másik alkalommal erre is sor fog kerülni. 

Amikor megvásároltam a könyvet, incselkedve megemlítettem, hogy értékelni is fogom valamilyen online felületen, valószínűleg éppen itt. "Egészen nyugodtan! Biztosíthatlak, hogy ez a könyv jó." - Hangzott a részéről szimpatikusan magabiztos válasz, úgyhogy nem is teszek majd másként.   

DSC_0050.jpg

 Kéri György író és az első magyar skótdudás

Több előadás nem lévén, visszatértünk az asztalokhoz. A látogatók először a két nagy asztalba botlottak bele a széles folyosón, ahol a Foundry szabályai szerint folytak a harcok. A 28mm-esekkel felpakolt asztal lenyűgöző volt. Kizárólag festett osztrák, porosz és francia egységek kerültek fel rá. Természetesen innen származik a legtöbb fotónk is. Az 1:72-es asztal inkább csak a játékot kipróbálni vágyók igényeit szolgálta. Az asztalok környezete nagyon tetszett. Lehetett eredeti szabálykönyveket lapozgatni, csákót és gránátos kucsmát fogdosni, még enni is. Tényleg nagyon rendben volt az egész.

 

DSC_0058.jpgA francia sereg középrészét alkotó tüzérség és az úton érkező gyalogság, hátukban a korzikai sátrával és mindenre kiterjedő figyelmével. 

Mivel ez egy ingyenes rendezvény volt, egy kicsit nehezemre esik kritikát fogalmazni. De a hely egyértelműen szűkösnek bizonyult, amit szerintem átgondoltabb berendezéssel meg lehetett volna oldani. Leginkább azt fájlaltam, hogy az előadásokról sokan kiszorultak. Ugyanakkor beszéltem közben Emeralddal és jó magyarázattal tudott szolgálni. Egyszerűen nem számítottak ennyi emberre. Nos, én azt kívánom ez legyen a legnagyobb probléma a többi rendezvényükön is! :)

 

DSC_0029.jpg Mit Gott für König und Vaterland

Az egész programról azonban összességében pozitív véleményem van. Mindenki lelkes, ismerkedős hangulatban volt. A nyereményjáték is örömteli meglepetés volt, mert egy ingyenes rendezvényen nem igazán megszokott az ilyesmi. Az asztaloknál állókat egyáltalán nem zavarta a kérdezősködés. Én először életemben találkoztam jános900-al is(tudtomon kívül), akinek több mint két éve vagyok lelkes olvasója. Csak a beszámolójából derült ki számomra, hogy vele is beszéltem. Pedig magamtól is rájöhettem volna, hogy ő fogja bemutatni az SDS-t.

Cimborám odakint megjegyezte, hogy van egy idős úr a 28mm-esek asztalánál, aki fennhangon kijelentette, hogy "Ez a szabályrendszer több sebből vérzik!". El is döntöttem, hogy vele mindenképpen szóba elegyedek. :) Bemutatkoztunk és kiderült, hogy az úr Földi Pál hadtörténeti író, akit szerintem sokaknak nem kell bemutatni. Jól elbeszélgettünk az asztalon alkalmazott stratégiájáról, a civil életéről(nyugállományú honvédezredesről van szó), unokáiról,  illetve a katonai hagyományőrzésről, amivel nyugdíjas éveiben sokat foglalkozik. Ennek a beszélgetésnek az lett a vége, hogy az egész társaságom beírt a telefonjába egy április 4-éről szóló emlékeztetőt, amikor is együtt megnézzük a tápióbicskei csatát! Illetve újra játszását, korabeli jelmezekkel, élő szereplős ütközettel, pirotechnikával, stb... Erre már  tavaly el szerettem volna menni, idén meg biztosan nem fogom kihagyni. 

Zárásképpen köszönettel tartozom a szervezőknek, hogy tartalmasan tölthettem a jóvoltukból egy vasárnap délelőttöt! Kíváncsian várom a későbbre ígért rendezvényeiket!

 

Képgaléria

 

DSC_0034.jpg

Francia dragonyosok

 DSC_0021.jpgOsztrák gránátosok, grenczerek és a fókusz mögé rejtőző jágerek(vadászok)

DSC_0022.jpg

Osztrák dragonyosok és ulánusok, hátukban a huszárokkal várják, hogy rohamra induljanak a francia ütegeket biztosító bal szárny ellenében

 DSC_0030.jpg

Porosz vértesek

 

DSC_0048.jpg

A lengyel ulánusok mögött muníció érkezik a frontra

 

DSC_0031.jpg

Württembergi gyalogság

 

DSC_0028.jpg

  Forró üdvözletüket küldik a francia ütegek

 

DSC_0032.jpg

Porosz veterán huszárok

 

DSC_0039.jpg

Bonaparte, Rustam Raza a hírhedt mameluk testőr társaságában seregét mustrálja.

 

DSC_0051.jpg

A jános900 által üzemeltetett Song of Drums and Shakos asztal nagyon rendben volt. A küldetésben a franciák egy ellátmányos szekeret próbáltak fedezni, az utat két oldalról támadó osztrák könnyű gyalogság, illetve egy csapat grenczer kereszttüzében. Emlékeim szerint az alapkönyveben található meg ez szcenárió. Mint láthatjuk, a szekér haladását a talpra szerkesztett hóeffekt is nehezítette. :)

 

DSC_0053.jpg

 Az asztal bal sarkán éppen nem látszanak a rajtaütéshez készülődő osztrákok. A grenczerek azonban megkockáztatnak pár távoli lövést a nyílt terepen, mielőtt biztosabb állásba húzódnak.

 

DSC_0052.jpg

 Civilek is akadnak a pályán, bár szerintem csak hangulatkeltő célzattal kerültek fel. Legalábbis én nem emlékszem sodrófára az SDS alapkönyv fegyverei között.

 DSC_0017.jpg

 Az 1:72-es asztal szép terepelemekkel, de csak részben festett figurákkal. Szabályt próbálgatni tökéletes egy ilyen rendezvényre, mert kevésbé félti az ember a "törhetetlen" műanyag bábukat a látogatók markaitól.

 

DSC_0056_1.jpg

 És akkor még egyszer utoljára egy madártávlati kép a nagy asztalról, a felső sarokban megvillanó gránátos zubbonnyal, rengeteg festett figurával, egy talán mocsárként funkcionáló kávé folttal és remek tereptárgyakkal.

 

Linkek

 

Emerald beszámolója, aki a rendezvény egyik fő szervezője is.

János900 beszámolója a Hadijátekos blogon.

Kéri György az első magyar skótdudás

Marczell Kolos fémfigura-készítő oldala

 

index.jpg