Blood Bowl - Taktikai útmutató kezdőknek

borítójóóóóó.jpg

Amíg a szabálykönyvet el nem olvastad legalább egyszer úgy, hogy amennyire lehetséges meg is értetted, addig nem érdemes foglalkoznod ezzel az útmutatóval. A megértéséhez feltétel, hogy tisztában legyél az alapokkal. Ha már ki tudod számolni fejben előre, hogy hány kockás lesz egy blokkolás és mennyi módosítóval cselezel ki egy mezőből, akkor van értelme tovább olvasnod.

 Filozófia

 

„Az első dolog, amit edzőként fel kell fognod, hogy a legritkább esetben veszítesz játékot pusztán a szerencse miatt, annak ellenére, hogy egy kezdő számára gyakran tűnhet így. A legjobb útja, hogy sose fejlődj semmit ebben a játékban, hogy minden alkalommal elmondod magadnak, amikor veszítesz, hogy "Ez azért van, mert szerencsétlen vagyok" – Gert Corthout, Board Game Geek felhasználó

 A Blood Bowl szerencsejáték, akárcsak a póker. A legfontosabb feladatunk, hogy az ellenfelet több kockázatvállalásra kényszerítsük, mint ahányszor mi tesszük kockára a szerencsénket. Ezt úgy tudjuk elérni, ha az akció során a legkevésbé kockázatos lépéseinket előbbre helyezzük a szerencsés dobásokat igénylő akcióinkhoz képest. A sorrend nagyjából így kell, hogy kinézzen: földön fekvő játékos felállítása(amennyiben nem fenyegeti a kitolás veszélye) – mozgás tiszta terepen- 3 , majd 2 és végül egykockás blokkok, illetve cselezést igénylő mozgatás. Ennek a receptnek a szigorú betartása, fél siker.

A másik fontos feladatunk, hogy az akciókat úgy tervezzük meg, hogy mindenki azt csinálja, amire való. A dobó jártasságokkal rendelkező játékos passzoljon, a kiváló ügyességgel rendelkező játékos cselezzen, a blokkolónk üssön és a rohamozónk üsse a rést a falon. Ha valamelyik játékosunkkal olyan akcióra kényszerítettek minket, ami nem felel meg az ő pozíciójának, akkor valahol hibáztunk. Így úsznak el az Újradobások és veszítjük el a meccset.

A legnagyobb ellenséged a Turnover, vagyis a kör idő előtti végetérése!!!

 A szabályok ismerete is emiatt fontos. Amennyiben a pókerben nem tudjuk eldönteni, hogy a flush, vagy a póker az értékesebb figura, akkor rosszul fogjuk megjátszani a tétjeinket és végül elbukunk. A Blood Bowl-ban sincs ez másként. A szabályok, illetve a jártasságok ismerete nagyon fontos.

 Az alapszabályokat minél jobban sajátítsuk el, de a jártasságok bemagolására nem szabad kényszeríteni a kezdőket. Én azt javaslom, hogy a kézikönyvben található játékosok alapjártasságait igyekezzünk első körben megérteni és a többit majd fokozatosan. Ha ligában veszünk részt, akkor a liga többi résztvevőjének a csapatait is ismerjük meg erről az oldalról.

 Ebben a játékban a pozicionálás kulcsszerepet játszik a győzelem felé vezető utunkon. Minden lépésünknek a labdáról kell szólni és a labdával futó játékos védelméről. Az első mindig a labda és a bunyó csak a második.

 Taktika

 

A játék csapatait csoportokra osztom:

 ST4-es csapatok: Ork, Káosz, Nurgle, Törpe, stb.

 Ezek a csapatok erővel dolgoznak és lassúak. Bár a Törpéknél nincsenek ST4-es játékosok, mivel hasonló stratégiát igényelnek, ide tartoznak ők is.

 AG4-es(Agility 4-es) csapatok: Erdei Elf, Elf, Nemes Elf, Skaven, stb.

Onnan ismerhetőek fel, hogy mindig találunk 4-es ügyességű játékosokat a soraikban. Ezek a csapatok gyorsak, de törékenyek.

 Keverék: Norse, Élőhalott, Nekromanta, Amazon, Gyíkember, Ember, Sötét Elf, Káosz Törpe

 Ezek a csapatok a fenti csoportokba tartozó csapatok keverékeként írhatóak le. Jellemzőjük a biztonságos futójáték, mobil ketrecekkel megtámogatva.

 „Fun” csapatok: Goblin, Félszerzet, Ogre, Vámpír, Khemri, Alvilág, stb.

Ezekkel a csapatokkal elindulni egy ligában merész vállalkozás és kezdőknek semmiképpen nem ajánlatosak. Később akár használhatóvá is fejleszthetőek.

Egyébként simán előfordulhat, hogy ez a besorolás egy baromság. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a csapatok többsége nagyon eltér az összes többitől és egyedi taktikát igényel. A későbbiekben, a csoportokra hivatkozva azonban igyekszem általános tanácsokat adni, így talán erre megfelelőnek találtatik.

Kezdő csapat vásárlása

Kezdésnek tehát egymilliónk van felépíteni az álom csapatot, ami egy zöldfülű edzőnek nagyon kevésnek tűnhet. Ez így is van, de a kezdő edzőknek sokszor másfélszerese sem lenne elegendő, hogy egy olyan Erdei, vagy Sötét Elf csapatot dobjanak össze, amivel magabiztosan lépnek a pályára. Pedig a drága csapatok és játékosok, nem véletlenül drágák. Egy Erdei Elf csapatban, gyakorlatilag minden egyes mezőnyjátékos potenciális pontszerző egység, szemben egy ember, vagy egy skaven lineman-nel, akik nyilván jóval olcsóbbak is.

A legjobb módszer, ha az edző felmegy a bbtactics.com-ra és a „Starting Rosters” pont alatt kiválasztja azt a csapatot, akivel kísérletezni szeretne és ott jó pár kezdő felálláshoz kap ötletet, illetve tanácsokat a velük való játékhoz is. Az ott közölt kezdő rosterek mögött, sok-sok év és játéktapasztalat van. Ezen kívül érdemes megnézni a cikkek alatti hozzászólásokat is, mert néhány esetben a játékosok szimpatikusabb ötletekkel állnak elő, mint az oldal szerkesztője.

Itt tanultam meg például azt, hogy a csapatok többségének a kezdeteknél egyáltalán nem érdemes befektetni Big Guy-ba(AG4-es csapatoknak semmiképpen), vagy azt, hogy a Dark Elf csapatban bármennyire vonzónak tűnik a drága Assassin játékos, még később sem igazán érdemes vele terhelni a csapatértéket, mert a Döfés(Stab) képesség, egyáltalán nem olyan hasznos, mint amilyennek látszik. Ugyanakkor azt is megértette velem az oldal, hogy miért nem érdemes Nurgle, vagy Lizardmen csapatot Beast, illetve Kroxigor nélkül indítani. Az oldalon olvasottakat nem kell készpénznek venni, de rengeteg kezdeti hibán átlendíthet és gyorsabban jönnek a sikerek, ha mások tapasztalataiból is hajlandóak vagyunk tanulni. 

nurgleking.jpg

Kirúgás

Hogy a Rúgó, vagy a Fogadó szerepét vállaljuk-e, nyugodtan mondhatjuk, hogy magánügy. Sok-sok taktikai fórumon foglalkoztak már vele, de az igazság az, hogy nincs általános recept. Teljes mértékben helyzet és edző függő, hogy mi a jó döntés.

Hogy érthető legyen, hogy egyáltalán milyen stratégiára ad lehetőséget a szerepválasztás, leírok egy közkedvelt felállást:

Amikor ST4-es csapatok játszanak, AG4-es csapatok ellen, sokszor választják a rúgást. Ilyenkor a támadó csapatot átengedik a vonalaikon és minél gyorsabb TD-re kényszerítik saját maguk ellen, miközben természetesen igyekeznek annyit kiütni az ellenfél játékosai közül, amennyit csak lehetséges. Az ezután következő kirúgáskor ők válnak támadóvá és az első félidő maradékában, még bőven van idejük TD-t vinni. A félidő után megint ők következnek, szóval kétszer egymás után vezethetnek egy teljes drive-ot(támadás) az AG4-es csapat ellen. Így viszonylag egyszerűen lehet 2-1-es eredményt produkálni egy lassabb csapattal.

Bármilyen csapatunk is legyen, az első szintet lépő mezőnyjátékosunk esetében, jól fontoljunk meg egy Kick jártasságot, mert nagyon hasznos tud lenni a későbbiekben. Persze lehetséges, hogy mással sokkal jobban járunk(ez az aktuális ligánkban szereplő többi fajtól is függhet), de ha tudunk neki helyet szorítani, ne habozzunk felszerelkezni vele.  

ST4-es és egyben lassabb csapatok ellen a labdát fel kell rúgni a legtávolabb eső pontjába a pályának, így egy-két, vagy akár több kört is veszíthet a csapat, amíg felveszik és megindulnak a labdával az End Zone-unk felé.  

AG4-es csapatok ellen pedig inkább a félpályát jelző vonal közelébe szoktam rúgni a labdát(Pláne ha magam is AG4-es csapattal vagyok.), mert sokkal gyorsabban tudunk nyomást gyakorolni a labdát megszerző játékosra ha így teszünk, illetve mi is megpróbálkozhatunk a labdaszerzéssel, ha nem kapja el senki.

Amennyiben a Kirúgási Táblázaton kijön a Blitz/Lerohanás eredmény, akár arra is lehetőségünk adódik, hogy a saját játékosunkat mozgassuk a labda alá.

Támadás ST4-es(Bashy) csapatokkal

Az erős csapatokkal való támadás, elsőre sokkal egyértelműbb, mint az ügyesebb, gyorsabb csapatok taktikája. A lényeg, hogy a LOS-t (Line of Scrimmage: A pályát két félre osztó vonal neve.) mindig tartsa pár blokkoló, és valamelyik oldalon kezdjük el felépíteni a ketrecünket(A ketrecekről lejjebb.), aminek a védelmében a hátulról érkező labdás játékos fog majd lavírozni, lehetőleg az ellenséges End Zone-ig.

A ketrec első sarkain olyan játékosnak kell állni, aki képes lyukat ütni az ellenfél védelmén. Blokkolás, Testőr, Nagy Ütés, Karom, esetleg Mozdíthatatlan, képzettségek a leghasznosabb képzettségek a rohamozók számára, akik ezt a feladatot látják el.     

Akik a LOS-on állnak szintén hasznát veszik a fenti képzettségeknek. Nekik mindenképpen le kell kötni az ellenfél LOS-on álló játékosait, hogy az oldalt meginduló ketrec zavartalanul elindulhasson. Erre jó módszer, ha fekve tartják őket, de talán még jobb, ha hagyják, hogy az ellenfél dobáljon és kockáztasson a blokkolással. Természetesen néha be is kell segíteniük a ketrecbe és sok esetben ők azok, akik az egyik oldalát alkotják.

Védekezés ST4-es csapatokkal

A védekezés közel sem annyira egyértelmű az erőgépekkel, mint amennyire a támadás. Eleve különbség van az agresszív védekezés és a passzív védekezés között.

Passzív vagy mély védekezésnek én azt nevezem, amikor a csapat erőgépei a félpályát jelző vonaltól hátrébb kerülnek fel és a LOS védelmét a gyengébb csapattársaikra, általában mezőnyjátékosokra hagyják. Ez a mobilitást szolgálja. Az ellenfél ketrece nyilván megindul az End Zone irányába valamelyik oldalon és a védelem, a szabadon hagyott játékosoknak hála ott tud reagálni a fenyegetésre, ahonnan az érkezik.

Az AG4-es csapatokat mélyvédekezéssel érdemes megfogni. A térfelünkre betörőket minél hamarabb lefogni, kitolni a pályáról, Szerelés, Tapadás, Becsúszó Szerelés jártassággal kínozni őket és ütni ahol éred! Leghátul „safety” pozícióban mindig legyen legalább egy rohamozó, arra az esetre, ha valaki mégis az End Zone közelébe férkőzne a labdával.

Az agresszív védekezés, a gyors csapatokra jellemző inkább(nekik kötelező), de az erővel dolgozók is tökéletesen alkalmasak a feladatra. Itt a labdát hordó játékosra akarunk minél hamarabb nyomást gyakorolni és a ketrecet még alakuló fázisban eltakarítani. Ebben az esetben, nem titkolt célunk, hogy védekezésből vigyünk Touchdown-t. Erre a legjobb módszer, ha a játékosainkat közel, vagy közvetlenül állítjuk fel az alapvonalhoz.

Hogy mikor melyik lehetőséget választjuk az abszolút a helyzettől függ.

Untitled-1.jpg

Támadás AG4-es csapatokkal

Az olyan csapatok, amiben találhatóak AG4-es játékosok, teljesen más taktikát igényelnek, mint amelyekben nincsenek. Itt is építünk ketrecet, de a ketrec nagyon másképp néz ki és egy kicsit a funkciója is eltér a „bashy” csapatok ketrecétől.    

Az AG4-es csapatok taktikája természetesen a teljes mobilitáson alapszik. Amint a védőfal egy pontját áttörték, elözönlik a másik térfelét. Az esetek többségében, nem egy oldalról indulunk meg, hanem amíg egy erős támadást indítunk az egyik oldalra, a másik oldalon kevesebb játékossal felkészülünk a B tervre.  A játékosokat igyekszünk úgy elhelyezni, hogy ne legyenek kontaktban az ellenféllel. A 4-es ügyesség és a Cselezés képesség, erre nagyon jó esélyekkel kecsegtet. A támadás kidolgozására nem létezik igazán jó recept. Ezeknek a csapatoknak az erőssége éppen az, hogy képesek a helyzethez alkalmazkodni. A B tervhez, csatlakozhat C, D és így tovább, amelyek futó, passz és vegyes játékok is lehetnek természetesen. .

Ne felejtsd el, hogy az ellenfél egy körben, csak egyszer képes rohamozni!!!

A LOS megtartása természetesen fontos feladat marad, de ezt mind védekezésnél, mind a támadásnál a mezőnyjátékosokra szoktuk hagyni. Azok a játékosaink, akik specializálódtak valamire, sokkal fontosabbak annál semhogy ezen a hálátlan poszton hagyjuk őket. A block-al rendelkező játékosokra nagyobb szükség van az ellenfél territóriumába merészkedő különítményünkben.

Védekezés AG4-es csapatokkal  

Az AG4-es csapatok itt egy kicsit nehezebb helyzetben vannak. Egy Szauruszokkal körbevett Szkink játékos, egy expressz vonat sebességével fogja végigszántani a pályát, amennyiben nem vagyunk felkészülve a fogadására. Márpedig egy ilyen förgeteget csak akkor tudunk megállítani, ha elkészülni sem hagyjuk. Ebben a tekintetben az AG4-es csapatokkal való védekezés alig különbözik a velük való támadástól. A labdás játékosra nagyon hamar nyomást kell helyeznünk és eleve mindig hagyni egy játékost az ellenfél térfelén, hogy labdaszerzés esetén legyen, aki fogadja a passzot, vagy átveszi az érkező futójátékostól a labdát.

A kontakt elkerülése védekezéskor is maximálisan ajánlott. Ezt így nehéz lehet elképzelni, de egy jól összerakott ketrecet nem kell feltétlenül feltörnünk, elég ha annyit akadályozzuk a mozgásban, hogy kifussanak a 8 körben megszabott időből. Az ellenfél ketrecét úgy tudjuk terelgetni, ha mindig egy kockányira állunk a sarokpontjain elhelyezkedő játékosoktól, illetve a gyengébbeket, egymást támogatva lefogjuk hátul, ahol általában gyengébb ellenfelek vannak. AG4-es csapatokkal, elöl is, hátul is nyomást kell gyakorolnunk az ellenfélre.

Másik AG4-es csapat ellen a legjobb módszer, ha az ellenfelet a pálya minél több pontján kényszerítjük cselezésdobásra, illetve a labdás játékos és az őt körbevevők folyamatos ütlegelése lehet még célravezető. Természetesen a legfontosabb, hogy a helyzethez igazítva pozícionáljuk a Szerelés, a Becsúszó Szerelés, vagy egyéb a cselezés kivédésére alkalmas jártasságokkal rendelkező játékosainkat.  

Keverék csapatokkal való játék

Az olyan csapatok, mint az Élőhalott, a Nekromanta, az Amazon, vagy a Lizardman(stb.), amiben az ütőképes játékosok mellet megtalálhatóak az ügyes elsősorban futójátékra alkalmazható játékosok, leginkább a fentebb felsorolt taktikákból összeálló keverék alkalmazása a jellemző. A futójáték a jellemző rájuk. Mindegyikben találhatóak olyan mobil egységek(AG4, AG3+Cselezés,stb.), akik egy jól felépített ketrec mögül kitörve, viszonylag nagy távolságból képesek TD-t vinni.

Ketrecek

ST4-es csapatok esetében a ketrec általában szoros, azaz a labdával futó játékosok szorosan állnak a játékost körülvevő nyolc mező négy sarokpontján, vagy legfeljebb egy mező távolságra. Ez azért fontos, hogy amennyiben a védőkőn keresztül cselezve lerohanják a játékosunkat, hatékonyan tudjanak asszisztálni a védekezésben, tehát kevesebb kockával tudják blokkolni a játékost. A ketrecnek haladni is kell igyekezzünk a pusztító jártasságokat(Blokkolás, Nagy Ütés, Karom, stb.) birtokló játékosainkat a ketrec elejére helyezni.

cagebreakingpg2.jpgTipikus ST4-es ketrec-ben érkezik a labda az ellenfél térfelére. Az elöl haladó játékosok feladata utat törni az ellenfél falán keresztül, míg a többi csapattag zavarja és feltartja a pálya egyéb részein tartózkodó ellenfeleket. Éppen emiatt a ketrecben csak a feltétlenül szükséges mennyiségű játékost kell tartani(általában 4-et). Felesleges és hatékonytalan egy labdás játékost teljesen körbevenni védőkkel.

AG4-es csapatok esetében a ketrec ritkán nagyon szoros, mert a védők az első rohammal ott teremnének a labdát hordó játékos mellett. Inkább igyekezzünk olyan távolságba kerülni a labdás játékostól, amivel a legnagyobb utat kell megtennie a védőknek a szerelési zónákon keresztül. Ez sokkal biztonságosabb, és ami még fontosabb, nem akadályozzuk a saját játékosunkat a mozgásban.  

Játékosok/csapat fejlesztése

Ez az amire azt tudom mondani, hogy edzője válogatja. A legjobb tanács amit adhatok, hogy a bbtactics.com „Teams and Races” menüpontja alatt nézelődjünk, hogy milyen irányba érdemes fejleszteni a játékosokat. Aki PC-n játszik annak viszonylag könnyű dolga van, mert a játék zölddel szokta jelölni, hogy melyik képzettségeket ajánlja a játékosoknak felvételre, de ne felejtsük el, hogy ez csak egyetlen út a sok közül. A legtöbb kísérletezésre épp itt ad lehetőséget a játék.

Ami szerintem nagyon fontos, hogy a játékosokat erősen specializáljuk. Az a játékos, aki felvette a Blokkolás, vagy a Testőr képzettséget, ne a Vetődéses Elkapásban jeleskedjen, hanem legközelebb kapjon inkább Nagy Ütést! Szerintem csak ez a filozófia célravezető egy csapat menedzselésénél.

Ez az oka annak is, hogy a gyorsaságra és ügyességre építő csapatoknál, kezdő csapatba nem ajánlom a Big Guy-okat. Ezekkel a játékosokkal bármit akarunk csinálni, önmagában kockázatot jelent. Az Újradobásainkat semmiképpen ne pazaroljuk rájuk, mert a Magánzó tulajdonság miatt, nem szokott működni. Egy skaven csapat kiválóan működik a Patkány Ogre nélkül is, ha a játékosokat arra és úgy használjuk, amire valók. Az Újradobások a specialistáink esetleges baklövéseit hivatottak helyrehozni. Vannak azonban csapatok akik nincsenek meg Big Guy nélkül. A Kroxigor, vagy a Nurgle bestia, illetve egy goblin, vagy egy félszerzet csapat Big Guy-ai kötelező választások, legalábbis szerintem. 


zombway.jpg

Linkek

 

Gert Corthout, Board Game Geek felhasználó hasonló írása.

Blood Bowl Tactic - Többször előkerül ez az oldal az útmutatóban, ami nem véletlen. Itt mindent megtalálsz ahhoz, hogy profi edzővé válhass.

Playbook-ok - A playbook-ok egyes csapatokra koncentráló kézikönyvek. A legjobbak szerintem itt találhatóak meg.

...De ezek sem rosszak.

A FUMBBL egy hatalamas közösséget magéának tudható oldal és egy kliens neve, amin keresztül ingyenes lehet játszani Blood bowlt, bár szerény grafikai körülmények között(Java-s cucc). Kiváló útmutatók találhatóak itt is.