Pár hete azért került fel a könyv a "kötelező" listámra, mert egymástól teljesen függetlenül két nagyra becsült hadtörténet-fanatikus sorstárs is ajánlotta. Korábban Cornwell-t csak a Sharpe regények írójaként ismertem, amelyek alapján nehezen alkothattam véleményt, ugyanis egyiket sem olvastam. A filmek többségét láttam és a kedvenceim közé tartoznak, de ahogy kiváló cimborám fogalmazott a Sharpe könyvek problémájával kapcsolatban, "K***a sok van belőle és az első részét sose akciózzák. " Az Azincourt már azzal elnyerte a szimpátiámat, hogy egyetlen grandiózus történetről van szó, ami azon a bizonyos Szent Kriszpinnek szentelt napon véget is ér.

 A történet 1413-ban kezdődik Nicholas Hook-kal a főszerepben, aki menekülni kényszerül Angliából, egy pap bűnei miatt. Balszerencséjére zsoldosnak áll és Soissons-ba(Szent Crispin és Crispián városába) sodorja a sors. Szemtanúja lesz a város elestének és az egész Európában visszhangot vert mészárlásnak, ahol a francia katonák, angol zsoldosokat és ártatlan francia civileket erőszakoltak meg és végeztek ki. Egy francia lánnyal az oldalán tér haza, akit egy áruló angol lovag karmai közül ment meg. Mivel Nick kiváló íjász és tapasztalt katona, hamarosan kénytelen visszatérni Franciországba V. Henrik oldalán, hogy az uralkodó elfoglalhassa az Isten által neki rendelt francia trónt. Miután Normandiában partra száll Henrik 12.000 fős serege, megkezdődik a "diadalmenet", melynek a végén ott vár rájuk Azincourt pokla.

A könyvből kiderült számomra, hogy Cornwell bár kiváló író, leginkább a csaták és az ostromok leírásában jeleskedik. Abban viszont nagyon. A karakterek teljesen rendben vannak, élnek és a könyv végéig izgulunk értük. Nick hamisítatlan hős. Sir John Cornewaille, aki alatt a főhős szolgál, vérbeli mocskos szájú hadfi, aki csak a harcnak és a párbajoknak él. A középkori, egyházi méltóságok is hozzák jól bevált, bort prédikálós formájukat. Ha láttunk már egy-két filmet, vagy olvastunk a középkorról, nagy meglepetésre ne számítsunk. A misztikum is kap némi szerepet, de ez nem is kérdés, hiszen az angolok szemében Agincourt(Ahogy a túlparton mondják.) egy hamisítatlan csoda helyszíne.

Amitől a könyv igazán emlékezetes marad az a rengeteg leíró rész és magyarázat, egy ütközetkor történtek "mikéntjeiről" és "hogyanjairól". Hogyan készül az angol hosszú íj? Milyen anyagok kellenek a jó vesszőhöz? Miért tart órákig betölteni a hollandus tüzéreknek, egyetlen ágyút? A teljes páncélzat felcsatolásának aprólékos leírása a fentiekkel egyetemben, mesterien van beleszőve a történetbe. Cornwell az utószóban bevallja, hogy Harfleur ostrománál, egyetlen ponton csak azért bátorkodott egy kis történelem hamisítást eszközölni, hogy betekintést nyújthasson az árkászok emberfeletti bátorságot, akaratot és fizikai erőt igénylő munkájába. Mire az utolsó csatáig érünk az olvasásban megtanítja, hogy mit is jelent valójában a morál, a rosszul karbantartott felszerelés, a hátasállatok abrakolásának, itatásának, terhelhetőségének problémája. Világossá válik, hogy milyen logisztikai zsenialitást igényel egy-egy ilyen középkori hadjárat. Milyen következményei vannak a jószerencse hiányának, mikor egy ellenséges országon keresztül, több ezer alultáplált, beteg "hódítót" akar győzelemre vezetni az ember?

Az Azincourt-t bárkinek meggyőződéssel ajánlom, akit érdekel a középkori hadviselés, vagy egyszerűen izgalmas, érdekes olvasmányt keres. Nem kellett hozzá Shakespeare drámája, sőt angolnak sem kellett lennem ahhoz, hogy megborzongjak, mikor Henrik így szól az embereihez: "A királyotok vagyok, de ezen a napon a testvéretek is..."