Változatok Blood Bowl-ra - 1. rész

Blood Bowl akkor is lesz, mikor a Games Workshop végleg elvadít magától minden rajongót. Ennek a játéknak a gyeplője már régen a fanok és a vér szerinti anya által mostohagyermekként tartott játék helyzetét kihasználó új figuragyártók kezében van. Szerencsére. A magam részéről, elsősorban időhiány miatt, mondhatni kizárólag online játszok, de mindig is vonzódtam az asztali változathoz. Első sorban a remek variációs lehetőségek, házi ligák és szabályok befogadására képes környezet miatt. A játék megjelenése óta eltelt majd három évtized alatt rengeteg ilyen rajongók és korábban a GW-s csapat által fejlesztett változat került a köz kezére. Gondoltam csinálok ezekből egy több részes gyűjtést, rövidre fogott magyarázatokkal.  

20130312053809a0df66wo5i8ry1um.jpg

 

Blood Bowl 7's

 

Kezdjük a Hetes Focival, pontosabban a Blood Bowl 7's-el! 

A játék első ilyen változata egyenesen az alapokat lefektető, GW-s stáb kezéből került ki. Az ötletet maga az élet inspirálta, ugyanis a rugby-nek és az amerikai focinak is van hét játékos változata. Az első 7's szabályok nem különböznek markánsan az alapjátéktól azt leszámítva, hogy kisebb összegből(általában 600Gp-ből) kell felépítenünk egy 7 főből álló csapatot, akik egy szűkebb pályán és rövidebb idő alatt rongyolnak keresztül egymáson. Mivel egy félidő itt csak hat-hat körből áll és eleve kevesebb akcióra nyílik lehetőségünk, a játék pörgősebb és az összjátékidő is csökken.

Ahány 7-es bajnokság van folyamatban a világon, annyiféle házi készítésű szabálykönyvvel játsszák. Van ahol a pályát le sem kicsinyítik, hanem hét játékossal kell befutni és levédeni az egészet.

Ide tűzöm a régi alapkönyvet: Blood Bowl 7's

Ez pedig egy példa a házi készítésű szabályokra, a Herts & Essex Blood Bowl League közösség konyhájából: HEBBL BB 7's

Club-Night-Aug-10-004.jpg

A szokásos módszer a 7-es pálya előállításához, a nagy pálya szükségtelen részeinek kitakarásával.

forrás: http://www.enfieldgamers.co.uk/2010/02/blood-bowl-7s-the-results/

A Comixininos által nyomott "mindent egybe" pályákon, általában szándékosan be vannak jelölve a hetes foci vonalai. 

Bridge Bowl

 

Na ez már egy sokkal egzotikusabb darab. A játék ezen variánsát kizárólag Öreg Világ egyik turista utaktól távol fekvő pontján, a Karak Azul erődjétől délre eső aktív vulkánok egyikének, fortyogó gyomra fölött álló rejtélyes kőhídon játsszák. Azt hihetnénk, hogy a kőhíd az orkok hordái esetleg a hegység démonai elől menekülőknek szolgáltatott valaha egérutat, de nem... valójában sokkal kegyetlenebb története van. Ez bizony egy vérfoci pálya!...Valahogy így indít az eredeti szabálykönyv. 

BridgeBowl02.JPG   forrás: http://bloodbowl.beckerf.de/html/bridgebowl.html

Igen, a lávába bele lehet esni és az nem jó. Bár az eredeti szabálykönyvben szó esik arról a páncélzatról, amit a pályát eredetileg használó  játékosok viseltek és lepottyanás esetén a cserepadra teleportálta őket. Én nem biztos, hogy ezt erőltetném, de mindenképpen szigorítanám. Az oszlopok között ugrással lehet közlekedni(Ahogy az az Ugrás/Leap skillnél papírra vagyon vetve.) és természetesen az ügyetlenkedés végzetes lehet. Amennyiben a labda esik bele, akkor a ráolvasott védelmi mágia hatására, az őt lávába ejtő csapat endzone-jába teleportálódik. Mind a két csapat kap egy-egy labdát és az nyer, aki a sajátjával hamarabb ér el Touchdownt! A régi szabályok szerint elfek nem játszhatják ezt a variánst, ugyanis nem különösebben vannak odáig a környezetért. Érdekes módon a Dungeon Bowl-ban ilyesmire nem térnek ki emlékeim szerint. Persze az egyensúly érdekében én is azt javaslom, hogy ebből a mókából maradjanak ki.   

Szabályok: Bridge Bowl - Ez annyira nem elavult. Pár perc alatt optimalizálható az aktuális Living Rule Book-hoz.

Street Bowl

 

Újabb az eredetitől markánsan különböző variáns a bekezdés tárgya. Mind közül talán ez a leghalálosabb is. Az Utcai Focit nem profikból álló csapatok játsszák. Nincs bíró(!), segédedzők vagy orvos(!) a pálya közelében. Szponzorok sincsenek a szó megszokott értelmében, inkább csak olyan támogatók, akik imádják az utcai vérengzést biztos távolságból nézni és ezért hajlandóak juttatni ezt-azt a csapatnak. Az induló pénz is kevesebb, általában 600Gp, ugyanakkor a játékosok baromi könnyen sérülnek.  A szintlépés során új képzettséget szerző játékosok sokkal több pénzébe kerülnek a csapatnak, mint a profik(értsd: alapkönyv beliek), ugyanis ritkaság számba mennek a sportot a huzamosabb ideig űző veteránok.

Blood Bowl 015_1.JPG

 

forrás: http://hirstarts.yuku.com/topic/3702/Blood-Bowl-quotStreet-Bowlquot-Pitch#.U6yg5rFqNBo

A macskakő érezhetően keményebb mint a gyeptégla, így a játékosok páncéldobásaihoz +1 járul, mindemellett a sérülés tábláról jóval könnyebb maradandó sérülést szerezni, mivel embereink nem estek át profi kiképzésen az eséseket illetően. Ezen kívül a falra is nyugodt szívvel felkenhetjük "felebarátainkat". Ha a szomszédban lakó idős hölgyet túlságosan zavarja a zajos meccs, bármikor kieresztheti a rottweilerét a pályára és a kirúgásokat megelőző szünetekben egyes játékosainkat örökre elnyelheti az utcára nyíló kocsmaajtó! (És sok egyéb hasonló meglepivel szolgál még a kirúgási tábla.) Lehetőségünk van mandínerből passzolni, amihez a házak falát, postaládát, lámpaoszlopot vagy akár a járókelőket is használhatjuk ütközőnek. Összességében a Street Bowl egy garantáltan szórakoztató, de nem hosszabb ligákra tervezett játék. Legalábbis a játékosaink szempontjából nézve semmiképpen.

Street Bowl régi szabályok: http://www.gamingcorner.nl/rules/boardgames/streetbowl_uk.pdf

Az általam preferált Indianapolis állambeli Zlurpee Bowl League közösségének saját, LRB 6-hoz igazított, tökéletesített változata: Ultimate Street Bowl RuleZ

Az FF Fields-nél lehet kapni kész Street Bowl pályát kartonból: ITT

A folytatásban...

 

Dungeon Bowl, Beach Bowl, Death Bowl és természetesen a remekbe szabott és vadi új Stunty Leeg, stb...

Addig is dupla koponya mentes jóccakát minden edzőtársnak, leszámítva azokat a félnótásokat, akik engem merészelnek kihívni! :)