Ur királyi játéka

Erre a játékra még a szakdolgozatom írása közben találtam rá és akkor gyűjtöttem össze az információim nagy részét rávonatkozólag. A játék bizonyítottan több, mint 5000 éves és egy Sir Leonard Woolley nevű brit archeológus talált rá az eddigi egyetlen teljesen ép példányra egy 1920-as ásatás során. A játék Ur városának maradványi alól került elő, pontosabban az uralkodói sírok egyikéből. Innen származik a név is, amit megtalálója adott neki.

 

Számos napjainkban is ismert játék őse. Egyértelműen rokonságban áll a Backgammon-nal(avagy Ostáblával), az egyiptomi Senat-tal, illetve a Parchisi-vel(Ki nevet a végén?). Azonban ennek a játéknak a története korábbi időszakokra nyúlik vissza. Különleges szerepet játszott például Mezopotámia népeinek újévad kezdő ünnepélyekor, a "Zagmuk" idején.

Ez egy igen nagy jelentőségű ünnep volt, ami az ókori hiedelmek szerint az újrakezdés lehetőségét rejtette magában. Ehhez azonban az embereknek újra vissza kellett térni az Ős-Káosz állapotához. A férfiak és a nők ruhát cseréltek erre az időtartamra. Az uralkodó osztály pedig együtt mulatott a az alsóbb társadalmi rétegekből származókkal.A teljes megtisztuláshoz egy ún. bűnbak állítása volt szükséges amit az egy-két hétig tartó ünnepség végén feláldoztak az isteneknek. Ezt a szerepet egy ideig(valószínűleg nagyon rövid ideig) az aktuális uralkodó töltötte be, mígnem valamelyik élelmesebbje kitalálta, hogy az uralkodói feladatokat erre az időszakra egy közemberre ruházza. A király elhagyta a várost majd amikor visszatért maga ölte meg a "trónbitorlót". Így folytathatta az uralkodást és egyben a népét a bűneiktől megtisztító hős szerepében is tetszeleghetett. Későbbi források szerint azonban az emberáldozat elmaradt az ünneplés végéről és és az uralkodó egy rituális játék során nyerte vissza hatalmát, amelyet egy arannyal és drágakövekkel kirakott táblán játszott játék alkalmával tett meg. A "bűnbak" jutalma száműzetés volt. Több, mint valószínű, hogy az ókori írások Ur királyi játékát értik ezalatt.  Ez a hagyomány később Ázsiától, Egyiptomig is eljutott, majd görög közvetítéssel a római Szaturnália ünnepség képében köszön vissza.A táblát használták ezenkívül jóslásra is. A papok a csillagok állásából és a játékhoz használt tetraéder alakú kavicsok segítségével olvastak a jövőben.

A British Museum őrzi az eredeti Woolly féle leletet, ami Kr.e. 2600 környékéről származik, illetve rendelkeznek egy Kr.e. 177-ben keletkezett babiloni kőtáblával, ami a játék akkoriban használt szabályait tartalmazza.

 

Játékszabályok

Az általam ismert szabályok meglehetősen egyszerűek, mégis meglepően sok taktikázásra adnak lehetőséget. A szabályok kora ellenére, legalább annyira öszetett játék, mint a Ki nevet a végén?, annál azonban sokkal pörgősebb, gyorsabb. Egy játék kb. 10 percet vesz igénybe. Otthon meglehetősen könnyű előállítani, mivel csak pár korongra van szükség hozzá, és mondjuk egy A4-es lapra . Ami gondot okozhat, az a fejenként 4 db. "4 oldalú kocka", amit társasjátékokra vagy szerepjátékokra szakosodott üzletekben lehet beszerezni.

A "négyoldalú kockák"(tetraéderek) két-két csúcsát egy filctollal meg kell festeni, mert ezek jelölik majd a dobás valódi értékét.

 

 

 

 

 

 

 

Haladási irány:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindkét játékos kezében ott van a négy tetraéder. Minden dobásnál annyi a leléphető érték, ahány festett csúcs néz felfelé. Kezdés képpen mindkét játékos dob a kockáival, akinek több megjelölt csúcs néz az ég felé, vagyis többet dob, az kezd(egyenlő érték esetén újradobás a megfelelő formula).

A kezdő játékos újra elveti a tetraédereket. Abban az esetben, ha 1-est dobott beléphet az ábrán a bololdali kék körel jelölt mezőre egy korongjával és később onnan folytathataja az útját a jobb oldalon látható kék körrel jelölt mezőig, ahonnan tovább már nem léphet. Új bábut, mindig csak 1-es dobással lehet behozni a pályára. Egy mezőn nem állhat egy korongnál több(ugyanahoz az oldalhoz tartozó korongokból sem), csak abban az esetben, ha az a mező történetesen valamelyik Rózsa(az ábrán sárga csillagok jelzik őket), a táblán található öt darab közül. A rózsákon ugyanis akármennyi bábu állhat, akár mindkét játékos korongjai közül, mert ezeken a mezőkön biztonságban vannak az ütésektől. Ugyanis ha valamelyik játékos olyan mezőre lép, ahol az ellenfélnek már van bábuja, azt ki üti a tábláról és az ellenfélnek újra be kell azt hoznia. Minden dobást kötelező lelépni, leszámítva ha akadályoztatva van a korong például az utolsó mezőn, ahonnan nem folytahatja útját, illetve ha a dobás értéke nulla(nincs felfelé néző festett csúcs). Ebben az esetben az ellenfél kezdi a dobást.

Újradobások:

A játékos minden esetben újradobhat, ha valamelyik korongjával ütött, Rózsán landolt, vagy sikeresen végigment a táblán. Ezen kívül, ha egyest dobott és azt arra használta fel, hogy új korongot hozzon játékba.

Kiléptetés:

Kilépni csak úgy lehet, ha pont annyit dob a játékos amennyi a kilépéshez szükséges. Azaz kék játékosnak először a jobb alsó sarokból nyílik lehetősége kilépni, amihez az kell, hogy a dobása során, négy darab megjelölt csúcs nézzen felfelé. Az a bábu amelyik elérte az utolsó mezőt, tovább nem folytatatja útját. Ott kell maradnia, addig amíg a gazdája be nem lépteti egy egyes dobással.

Játék vége:

A játéknak akkor van vége, ha valamelyik játékos az összes korongját kiléptette a tábláról.

Valakinek biztosan feltűnik, hogy az eredeti táblán a Rózsákon kívül még vannak, a mezőket díszítő ábrák, nos ezeket a játék szabályai szerint nem használjuk semmire. Én nem találtam rájuk vonatkozó szabályokat, lehetséges, hogy valamilyen rituális szerepet töltöttek be keletkezésük idején.

Sajnos a játéknak kiforrott online verzióival még nem találkoztam, azonban két oldalt tudok ajánlani, ahol kipróbálható. Ezen kívül egy jó cimborám rendelkezik egy saját táblával, amit a '80-as években kapott külföldi rokonoktól és ő elég régóta játsza a játéknak egy olyan verzióját, ahol az ellenfél figuráit foglyul lehet ejteni, illetve "standard", minden háztartásban fellelhető 6 oldalú kockát használ. Amint elküldi nekem írásban, csatolni fogom a poszthoz.

Aki veszi a fáradtságot és kipróbálja a játékot az egy igen érdekes, minden ízében misztikus és ősi tapasztalattal gazdagodik. Remélem tetszett az első cikk az oldalon és visszalátogattok máskor is. Későbbi cikkeimet nem tervezem ilyen bő lére ereszteni csak ha szükséges. Most úgy éreztem, hogy a cikk alanya megérdemli ezt a figyelmet, amit a történetére szántam. Akit még érdekelnek a játékkal kapcsolatos infók azoknak ajánlom figyelmébe Moskovszky Éva (2010 januárjában, 85. évében elhunyt kultúr és játéktörténész, illetve gyűjtő) munkásságát, illetve a British Museum honlapját.

 

Linkek

www.britishmuseum.org/explore/highlights/highlight_objects/me/t/the_royal_game_of_ur.aspx - a játékra vonatkozó infók, illetve link egy kipróbálható, de csapnivaló verzióra. Mesterséges inteligenciával és online nem lehet játszani, csak úgy ha egy gép előtt ül két játékos.

www.tams11.com/games/lobby_games/ur - Itt a játék online verziója érhető el. sajnos a Tams11 csak egy 30 napos trial-t ad ingyen, de kipróbálni, megérteni a játékot ez az időtartam bőven elég. Arra figyeljünk, hogy a verziójukban a baloldali Rózsák nem az eredeti helyükön vannak, hanem eggyel jobbra tolták őket, fogalmam nincs miért.

www.boardgamegeek.com/boardgame/1602/ur - Board Game Geek vonatkozó oldala, kiváló képekkel különleges készletekről, szabályvariánsokkal, fórummal.